40. Születésnapi Nagykoncert Vendégekkel

Cséry Zoltán, zeneszerző, zongorista, szövegíró 2023 márciusában tölti be 40. életévét.
Ebből kifolyólag, ezen szép kerek szám alkalmából egy óriási születésnapi koncertet ad a BARBA NEGRA – BLUE STAGE színpadán, ahol olyan zenészek, énekesek, frontemberek lesznek a vendégei, akik eddigi zenei életét meghatározták és akikkel együtt dolgozott.

A paletta igen széles, ugyanis Zoli kipróbálta magát millió könnyűzenei műfajban, játszott a KIMNOWAK-kal, Ganxsta Zolee-val, saját zenekara a Special Providence volt, aminek alapítótagja is egyben. Eme különleges estén a Special Providence is színpadra áll, két felállásban is ráadásul. Az improvizáció is teret kap a RANDOM TRIP által, aminek több mint tíz éve tagja és saját zenekarától, a Patchétól is felcsendülnek majd dalok.
Teret kap a metál is, a ROAD, a Subscribe és az AWS tolmácsolásában. A zenekar összes résztvevője az event-en található meg, sok színészbarát, gyerekkori zenészbarátok is elfogadták Zoli meghívását erre az ünnepi eseményre.

Sok-sok zenészbarát, sok műfaj jelenik majd meg az este folyamán, tulajdonképpen egy életút, az első 22 év koncertbe foglalása ez a koncert, két órába sűrítve.

Zoli 18 éves kora után indult el a könnyűzene útján. Előtte a győri konzervatórium szolfézs-zene elmélet, zeneszerzés szakos növendéke volt, majd a Kőbányai Zenei Stúdió jazz-zongora szakán tanult. Ezekben az években alakultak ki a zenekarok, elindult a kalandos zenei karrier.
Ezen a különleges estén szinte minden zenész, énekes és zenekar jelen lesz, aki(k) a 18. életévétől egészen a 40.-ig meghatározóak voltak zenei életében.

Ha egy igazi színes, izgalmas zenei kavalkádra vágysz és egy jó hangulatú koncertre a progresszív műfajokon át egészen a pop-ig, belekósoltva a jazzbe, funk-ba, akkor ünnepelj együtt Zolival és zenészbarátaival egy igazi óriáskoncert keretében.

A vendégek teljes névsora:

Novák Péter – Kimnowak
Ganxsta Zolee
Molnár Máté – Road
Brucker Bence – AWS
Delov Jávor – Random Trip
DJ Q-Cee – Random Trip
Csongor Bálint – Subscribe
Pákai Petra – Patché
Kálloy-Molnár Péter
Miller Zoltán – Emberek
Török Viktor – Groove Funky Gang
Markó Ádám – Special Providence
Bata István – Special Providence
Fehérvári Attila – Special Providence
Kertész Márton – Special Providence
Baranyi Gergő – basszusgitár
Tóth Ádám – gitár
Molnár Mátyás – dob

Early bird: 4290.- (dec.31-ig)
Elővét: 4990.-
Helyszín: 5600.-

Cséry 40 Podcast – Miller Zoltán

Miller Zolival 15 éve hozott össze az élet. Gyerekorom kedvenc zenekara volt az EMBEREK, azon nőttem fel többek között. Aztán bekerültem a zenekarba billentyűsként Berkes Gábor mellé több barátommal. Majd volt szerencsém hangszerelni Zoli első szólólemezét a Fehér és Fekete című anyagot. Zoliban egy nagyon jó embert ismertem meg, nagyon szeretem őt, és egy jót beszélgettünk szinte mindenről. Vele is muzsikálok két igazi nagyon vidám popslágert a 90-es évek végéről. Ismerni fogjátok.

Cséry 40 Podcast – Miller Zoltán

Cséry 40 Podcast – Csongor Bálint

Csongor Bálinttal a SUBSCRIBE-ban hozott össze a sors. Egyszer csak a zenekarban találtam magam és öt évig legalább játszottam a bandában.

Minden onnan indult, hogy csak egy intrót csináljak a második lemezükre, aztán ez addig fajult, hogy több dalban is részt vettem mint zongorista.

Sokat tanultam a csapattól: energiaszint, ösztönzenélés, na meg, hogy billentyűsként is ugorhatsz a szinti mögött egy méter magasra 🙂

Aztán megcsináltuk a dupla teltházas „Áthangolva” MÜPA koncertünket, ahol vonósokkal, fúvósokkal áthangszereltem nekik a legnagyobb dalaikat. Életem egyik legnagyobb büszkesége ez. Bálinttal most sztorizgatunk: zene, múlt, jelen, jövő. Ismét a sör templomából, a CRAFTHEAD Brewpub and Bistro-ból látjátok adásunkat. Köszönjük:)

Cséry 40 Podcast – Csongor Bálint

Lehull a lepel

Lányok és Srácok, lerántom most itt is a leplet! A Cséry 40 koncertre elfogadta meghívásom Stefán Tamás is, aki az AWS zenekar énekesi posztját tölti be innentől.

Méltó tisztelettel és csodaszép hangjával viszi tovább az AWS-srácokkal a zenekart. Brucker Bencével és Tomival így hármasban adunk elő egy AWS dalt, amit anno én hangszereltem.

Gyertek el és hallgassatok meg minket 2023 03 09-én a Barba Negra Blue Stage-ben!

Cséry 40 Születésnapi Nagykoncert - Stefán Tamás

M2 Petőfi TV FRISS

Az otthonomban jártak és jól kifaggattak. Imádtam 🙂

Születésnapi Nagykoncert: 2023. 03. 09. Barba Negra

Jertek:)

M2 Petőfi TV FRISS

Cséry 40 Podcast – Brucker Bence

Egy nagyon jót beszélgettünk Brucker Bencével, az AWS zenekar gitárosával, hangmérnökével és zenekarvezetőjével, aki szintén jelen lesz a szülinapi koncertemen és zenélünk is egyet 2023.03.09-én a Barba Negra-ban. Életünkben először a Madách színházas AWS koncerten dolgoztunk együtt, a zenekar akusztikus estjén, aztán még utána sokszor összefújt minket a szél.

Lerántunk egy nagy meglepiről is a leplet, szóval hallgassatok meg minket!

Köszönet a Crafthead-nek, a Beerbox-nak, hogy ilyen szuper környezetben beszélgethettünk és köszönöm a szuper stábunknak akik ilyen remek videót készítettek!

Cséry 40 Podcast – Brucker Bence

Cséry 40 Podcast – Fehérvári Attila

Fehérvári Attilával a Special Providence-ben hozott össze a sors. Mindig is példaképemnek tartottam, nagyon szerettem a játékát, kitartását, hozzáállását a zenéhez. Mesél a régi időkről, megtudjuk, hogy léteznek zeneiskolák, ahol van lehetőség jazz-t tanulni és sok-sok jó kis emléket felidézünk, kalandozunk

Cséry 40 Podcast – Fehérvári Attila

Cséry 40 Podcast – Markó Ádám

Ádival több mint 20 éve ismerjük egymást, elég ha annyit mondok, hogy együtt hoztuk létre a SPECIAL PROVIDENCE zenekart anno. A Barba Negrában nem titok, hogy 2 felállásban is szinpadra állunk és megidézünk nagyon nem játszott dalokat is. Gyere el 2023 03 09-én Te is a Barbába erre a jeles alkalomra!

Számos zenei munka van azóta a hátunk mögött Ádival, mindeközben pedig töretlenül csinálja nemzetközi dobtáborát és számos hazai és külföldi zenei projektben is dolgozik. Régi emlékek, sztorik, nevetés a főszereplője a mai podcastnak, na meg Ádi:)

Cséry 40 Podcast – Markó Ádám

Cséry 40 Podcast – Pákai Petra

Cséry 40 Podcast az én Petrámmal, akivel testvérként dolgozunk s zenélünk, visszük a 4K zenei kurzusunkat. Hallgassatok rá itt az oldalamon a Patché zenekarunkra, illetve kövessétek Petra blues dalait is, amit Ulbert Ferencel csinál. Ezek mellett Petra kiváló énektanár és igazi lélekgyógyító:)

Sok sok jó energia, storyk:)

Cséry 40 Podcast – Pákai Petra